Gaborják Ádám felvetésére a McLuhan-centenárium alkalmából hálózati felolvasást rendeztünk Bécs, Budapest, Szeged és Debrecen között. Másfél óra zsinórkötögetés után, negyed órával a célba vett kezdés előtt minden oké is volt, a Modemes kávézó LCD-képernyőjén betöltött PéDéeL (azaz Pál Dániel Levente), majd Gaborják Ádám bizakodó arca, aztán egy mozdulatlan Nemes Z.-portré, egy pillanatra azt hittem, lefagytunk, pedig csak az épp bécsiként funkcionáló poéta mozgása volt buddhikusan – már-már atmanikusan – megfontolt. Aztán megszólalt, beszéltünk, mindenki hallott és látott. Mindenfelől mindenhova.
Szivárogtak a kávézóba a vendégek, a poharamba sör, vártunk, és pár perccel kezdés előtt a médium üzent. Azt üzente, nem kapcsolhatóak a szegediek, közben megtelt a kávézó. A debreceni közönség lenyomta az üzenetet. Figyeltem a képernyőn, ahogy PéDéeL telefonál, Gaborjákot nem láttam, telefonáltam, Márió a képek szerint meditált. PéDéeL elérte Gaborjákot, tehát én nem érhettem el, Márió telepatikusan szuggerálta a médiumot, de a szegedi kép nem tért vissza. Ez volt, meg hang. Legalább egy idő után már minden helyről. Bár az is recsegett, de talán Debrecenben a
legkevésbé. Így telt el az este. A debreceni szép közönség fele bizonyára csak érezte a káoszt, a másik fele élvezte is. Ők állítólag kérnek még ilyet. Mert lefagyásaival együtt is fogyasztható.
